Aparhanti Felhőcske Óvoda
Szent Miklós - Mikulás
Krisztus után 245-ben Kis-Ázsia-i Anatóliában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Egy járvány miatt kisgyermekként árvaságra jutott. Apja testvére,a város érseke vette magához. Az Ő felügyelete mellett nevelkedett, s iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta.
Emberszeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. 270-ben épp egy zarándoklatra tartott Jeruzsálembe, amikor a tengeren óriási vihar kerekedett. Két tengerész vízbe esett, az egyik hajó pedig majdnem elsüllyedt, mikor Miklós pap hirtelen kimentette az embereket és megjavította a hajót. Miután végzett, imával köszönte meg Isten segítségét, majd vízbe vetette magát és eltűnt a megrémült emberek szeme elől, akik azt hitték, hogy egy égi Szent segített rajtuk.
Eközben Anatólia fővárosában Myrában (Demre) épp az anyagias püspökök versengtek tisztségükért, és már napok óta nem tudtak megegyezni egymással, amikor úgy határoztak: "az legyen Myra városának püspöke, aki felszentelt papként elsőnek jön be a városkapun".
Épp Miklós pap tért be akkor hazafelé menet, így őt azonnal püspökké választották, és ezt az egyházi tisztséget 52 éven keresztül töltötte be. Később a zarándokút tengerészei is betértek hálaadásra imádkozni Myrába, ahol a templomban felismerték a hajójukon imádkozó személyt Miklós püspökben. Ettől kezdve a tengerészek védőszentje lett, akik a bajban hozzá imádkoztak.
Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is, ami valójában megtörtént:
A kolostor szomszédságában él egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévő falatra is alig jutott. Három férjhez menés elött álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök , és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt.
Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben.
Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és bepalánkolva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló szerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, a hóborította Taurus hegyről, mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák, hogy maga a Tél-Apó jön el ezekkel az ajándékokkal.
Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően.
De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte " Noel Baba" -nak, ami azt jelenti " Ajándékozó Apa".
A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, megkínozták, de kivégezni nem merték.
325-ben részt vett a niceai Első Ökumenikus Zsinaton, ahol egy szenvedélyes vitában arcul ütötte Ariust. Ezért a tettéért azonnal elmozdították a Zsinatból, és felmentették püspöki teendői alól. Még azon az éjszakán a Zsinat több tagjának egyazon különös álma volt: Nikolas jelent meg előttük, egyik oldalán Isten állt, kezében az evangéliummal, a másik oldalon Szűz Mária érseki palásttal, így kinyilvánítva szimpátiájukat a magáról megfeledkezett püspök iránt. Az ámulatba esett tanácstagok azonnal Nikolashoz siettek, és bocsánatot kérve visszahelyezték pozíciójába. Ettől fogva óriási tiszteletnek örvendett, mindenki úgy tekintett rá, mint egy nagy emberre, aki nem esztelen dühből vágta arcon a szüntelenül istenkáromló Ariust, hanem Isten iránti buzgalmából.
Hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét (326 december 5-én) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt, amelyből áradó szeretete küldi el ma is hozzánk utódát, a Mikulást, akinek eljövetelét nagy izgalommal várja sok millió kisgyerek. lakhelyére 1927-ben derült fény, amikor a finn rádió gyermekműsorának vezetője, Márkus bácsi (Markus Rautio) bejelentette, hogy a Mikulás Korvatunturin (Fül-hegyen) lakik, a Lappföldön.
A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat. Szent Márton kultusza a Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott. Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére. Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.
Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az új bort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. (A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.) A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve “avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától. A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor.
A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.